2014. május 7., szerda

A víz mint a környezetgazdálkodás egyik kiindulópontja



MEGHÍVÓ

Magyar Pax Romana és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem közös

Lehet-e? fórumára

A víz mint a környezetgazdálkodás egyik kiindulópontja 

2014. május 19-én este 17-19 óra között
a Pesti Evangélikus Egyház Gyülekezeti Nagytermében
(Bp. V. Deák Ferenc tér 4. I. em.)

A Lehet-e? Fórum (www.egyhazestarsadalom.hu) a tavaszi félév utolsó három alkalmát egyetlen kérdéskörnek szenteli: a víznek.

A vízből nem csak sokkal jobban, gazdagabban is élhetnék – állítják sokan, viszont ennek érdekében alig teszünk valamit. Jelentős társadalomtörténeti előzményei mellett, illetőleg a folyamatos köz- és pártpolitikai viták közepette a kérdéskör három nemzetgazdasági szempontból racionális vonatkozását szeretnénk vizsgálni: vizeink mint természeti erőforrással kapcsolatos kérdéseit, mezőgazdasági hasznosításának lehetőségeit, és vizeink  környezetvédelemi jelentőségét. E három kérdéskört, természetesen, nehéz egymástól elválasztani, hiszen a folyami vizet mint energiahordozót, csak a környezetgazdálkodás egyik elemeként lehet tárgyalni. Ugyanaz a helyzet, a vízzel, mint a mezőgazdaság fejlődésének kulcsával. Az ártéri mezőgazdálkodás szorosan összefügg a folyami vízgazdálkodással, nem is beszélve a vízelvezetés-tározás összefüggéseiről, és vizeink éghajlati hatásairól.

Manapság is még a vízzel (így a Dunával kapcsolatban is) kizárólag környezetvédelmi szempontok érvényesülnek. Célszerű volna áttérnünk a környezetgazdálkodás megfontolásaira. Ezeknek nem kell ellentétben lenniük a környezetvédelemmel, de hasznos volna az itt felmerülő problémákat átfogóbban szemlélni, rátekinteni az itt felmerülő problémákra. Például a várható éghajlatváltozásból adódóakra: vízben gazdag országból vízben szegény országgá válunk; a vízhozam éves eloszlásából következően a már most is érvényesülő egyszerre árvíz és aszály jelenség tovább fokozódik, és így tovább.


felkért szakértők: Tardy János, Nemes Csaba


A fórum idején online közvetítés lesz; részleteiről ugyancsak tájékozódhat
az Egyház és Társadalom Lehet-e? rovatában.

Mindenkit szeretettel várunk a helyszínen és a képernyők előtt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése