 |
| Széchenyi István felajánlja birtokainak éves jövedelmét egy Tudós Társaság alapítására (litográfia) |
Városi legendák? Széchenyi akadémiai felajánlása a pozsonyi országgyűlésen
Tisztelt Szerkesztő!
Szíves felhasználására, mellékelten is küldjük az alábbi hírt, amely a http://mta.hu/ oldalon jelent meg. Köszönettel vesszük a forrás linkelt feltüntetését.
Teljesítette-e Széchenyi az akadémiai felajánlását?
A töredékesen megértett vagy szándékosan félremagyarázott információmorzsákból szenzációkat gyártó történeti bulvárban körülbelül száz éve óta fel-felbukkan a vád, miszerint Széchenyi István ténylegesen nem is teljesítette híres akadémiaalapító felajánlását. Mi az igazság: mennyire hitelt érdemlő e vád? Erre a kérdésre válaszolt az mta.hu-n megjelent írásában Fónagy Zoltán történész.
A nevezetes felajánlás 1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlés alsótáblájának ún. kerületi ülésén hangzott el és igen hatásos belépőnek bizonyult a közéletbe a 34 éves huszárkapitány számára.
A szándék bejelentése után 5 nappal, november 8-án Széchenyi három alapítótársával kiállította – József nádornak és az országgyűlésnek címezve – „kötelező nyilatkozatát”: „És ezen alkotmánynak első fundamentum kövéül kívántuk mi következő ajánlásainkat tenni; gróf Széchenyi István egy esztendei jövödelmét, Vay Ábrahám nyolcezer conventionális értékű forintokat. Gróf Andrássy György tíz ezer conventionális értékű forintokat. Gróf Károlyi György fél esztendei jövödelmét.”
A még mindig csak szándéknyilatkozatnak tekinthető „kötelező nyilatkozat” után a jogászok megszerkesztették a négy nagy adakozó közös alapítólevelét, amelyet azután 1826. március 19-én írtak alá. Legrészletesebben a legnagyobb adományozó, Széchenyi István fogalmazta meg vállalását, a többiek egy-egy mondatban csatlakoztak hozzá saját alapítványukkal.
Széchenyi az 1. pontban összegszerűen is meghatározta felajánlását, hiszen a „jószágaim egy esztendei jövödelme” kifejezést – mai értelemben vett vállalati könyvvitel híján – igen tág határok között lehetett értelmezni. „Lelkiismeretesen és magyar érzéssel határozom el Jószágaimnak egy Esztendei jövedelmeit 60.000 azaz Hatvan ezer Conventionális értékü Rhénes forintokba, mellyeknek erejéig magamat és Successoraimat [örököseimet] lekötelezem ezennel következendő Feltételek alatt:” (A „lelkiismeretesen és magyar érzéssel” történő forintosítás hangsúlyozásával nyilván arra célzott, hogy nem a bevallandó jövedelem minimalizálására törekedett, így egészen biztosan nem a „tiszta nyereség” fogalmát értette a súlyos adósságokkal terhelt birtokainak jövedelmén.)
A 2. pontban meghatározta a fizetés módját: „Hogy azon Summát én magamról és Successoraim [örököseim] magoknál megtarthassam és megtarthassák mind addig, míg annak Interesseit [kamatait] mind én pontosan fizetem, mind Successoraim pontosan fizetik.”
Az alapítólevélből egyértelműen kitűnik, hogy Széchenyi nem ígérte, hogy készpénzben letesz 60 000 forintot, hanem azt vállalta – majdani örököseit is kötelezve –, hogy ennek az összegnek mint alapítványi tőkének a kamatait évente be fogja fizetni a Tudós Társaság pénztárába.
Széchenyi kötelezettségvállalásának módjában a kortársak semmi kivetnivalót, semmi szokatlant nem találtak. A korszakban szinte minden jelentősebb alapítvány így jött létre: a felajánlók a felajánlott összeg évi kamatainak fizetésére kötelezték magukat, akár egy intézmény működésének támogatásáról, akár pl. egy ösztöndíj alapításáról volt szó.
Széchenyi vállalását 1848-ig maga, cselekvőképtelen döblingi éveiben, illetve halála után családja lelkiismeretesen teljesítette. Hogy a 3600 forint, amit a gróf, illetve örököse évente befizetett az Akadémia pénztárába, milyen jelentőséggel bírt az egyesületként létrejött intézmény költségvetésében, jól érzékelteti a következő adat. Az Akadémia első 27 rendes tagja közül 12-en kaptak fizetést, mégpedig a Pest-Budán lakók évi 500, a vidékiek 300 forintot. Tehát a 3600 és 6000 forint között mozgó „személyi költségek” több mint felét egyedül Széchenyi alapítványa állta!
