Költészet Napi Jazz Költészet

Költészet Napi Jazz Költészet:
Fenyvesi Ottó - vers,
Lőrinszky Attila - nagybőgő,
Gyukics Gábor - vers.

2013. április 11., csütörtök, 19:00
Jedermann kocsma, kávézó, étterem (Budapest, Ráday utca 58.)

Támogatja: EMMI, Nemzeti Együttműködési Alap, Maszre

 A Jazz Költészet 

rendezvényen Vécsei Rita Andrea és Gyukics Gábor verseivel lepi meg a nézőket, Benkő Róbert pedig a zenei aláfestést biztosítja.

A Szépírók Társaság Könyv utóélete elnevezésű irodalmi beszélgetés-sorozatán, a Jazz Költészetesten vendég lesz Vécsei Rita Andrea, Gyukics Gábor költők és Benkő Róbert jazz zenész.

Vécsei Rita Andrea vers és rövid prózaíró, munkája mellett irodalmi folyóiratokban és művészeti portálokon publikál.

“Magáról beszél, most E/3-ban, ez nem vers, ez bemutatkozás. Meg kellene mondania, ki ő. Egy félútonlevő, mellékesen a vágányok között. Szeret ott sétálni, kicsit veszélyes, kicsit unalmas, pont jó. A gyerekeinek nem ajánlaná. Elképzelni, milyenek a vasak, a szaros talpfák, a kövek, az legyen elég. Ha verset ír, nincsenek rímek, ha novellát, elvétve igen. Rózsaszín helyett más szavakat használ. Ki tudja mondani, hogy szívvirág, pedig az közel piros. Mások szövegeit délutáni kockás plédként kívánja, lehet ellazulni alatta, nem látni magát, ha nem akarja, ha meg nyüszíteni kell, azon is tompít az azonos mintázat. Néha kedve van semmi jó nincs a hóesésben-dolgokról fecsegni nem a cseten. Most például elmesélné, mi köze a kristálycukros kenyérnek hajnal három felé a Zemplénben ahhoz, hogy nem lett katona.”

Gyukics Gábor 1988 óta itthon, illetve az Egyesült Államokban élő, angolul is alkotó, angol és magyar műfordításai által is jól ismert szerző a modern hazai és a modern amerikai költészet hagyományainak ötvözésével alakította ki egyéni hangját, eredeti látásmódját. A magyarországi nyitott versfelolvasó estek meghonosítója. 1999 óta száznál több est szervezője és levezetője, melyeken neves és kevésbé ismert meghívott költők egyaránt szerepeltek. A 100 ezer költő a változásért című rendezvény egyik szervezője.

Benkő Róbert a Dresch Mihály Quartet lemezeinek rendszeres közremüködője. Többek között amiatt is ismert, hogy a magyar nagybőgősök között, talán az egyedüli, aki nem tesz kirándulásokat egyéb irányzatok felé, és pályája kezdete óta ragaszkodik a legérzékenyebb és legprogresszívabb improvizatív zenei irányzatokhoz.

Jazz költészeti est
Vécsei Rita Andrea, Gyukics Gábor, Benkő Róbert
Időpont: 2013. február 14. 21:00
Helyszín: Jedermann kávézó, Budapest

Jazz és költészet

Közvetlenül sem a próza, sem a dráma nem szívott magába annyi mindent a jazzből (és a blues-ból), mint a költészet. A folyamat a blues-zal, a szájhagyomány útján terjedő, élő népköl­tészettel kezdődött. A blues formája egyszerű: három soros stanza, a második sor – néha variálva – ismétli az elsőt, a harmadik feloldja az ismétlés által keltett feszültséget. A blues hangulata a melankólia és a humor között egyensúlyoz; gyakran szomorú, levert, de sohasem reményvesztett. A blues nem azért költői, mert az énekes költői formában akarja kifejezni magát. Azt mondja el, amit el kell mondania, a tőle telhető legjobb módon. A blues hatása természetes egyszerűségében, közvetlenségében, az élethelyzetek érzelmi töltöttségű rajzában rejlik. A bluesköltészet az amerikai irodalom olyan alkotóinak műveit termékenyítette meg, mint Sterling A. Brown, Langston Hughes, Jack Kerouac, Amiri Baraka, Ralph Ellison, Toni Morrison, Albert Murray.

Az amerikai költészet 20. századi történetéről nem lehet beszélni a zene és a költészet szintézisének érintése nélkül. A jazz és a költészet kapcsolatából az amerikai irodalom egyik zsánere vagy alzsánere született meg. A század első évtizedeiben egyes költők, mint Ezra Pound, T. S. Eliot, Carl Sandburg és E.E. Cummings, kezdtek eltávolodni a formai kötött­ségektől és a hagyományos nyelvezettől. Ez a törekvés és a jazz fejlődése a 20-as években az un. jazzköltészetben találkozott. Az elsőként így aposztrofált költők verseiben a jazz még csak utalásszerűen jelent meg. Noha foglalkoztatta őket, és hatott is rájuk az új zene, nem tekinthetők “jazzköltők”-nek. A jazzköltészet ugyanis ritmusában és stílusában is hasonlít a jazz-zenére. Az uralkodó amerikai irodalomfelfogás szerint, ha egy vers nem tartalmaz jazz-szerű ritmuso­kat vagy az improvizáció érzetét, hanem csak utal jazzmuzsikusokra, nem minősül igazi jazz­költészetnek.

Az első költők, akiknek műveiben megjelent a jazz, Vachel Lindsay, Carl Sandburg, Mina Loy és Hart Crane voltak. Lindsey elutasítóan viszonyult a jazzhez, mert riasztotta „primitív” hangzása és környezete. (Mármint az, hogy bordélyházakban, kimérésekben, lebujokban, tánctermekben formálódott ki.) Mégis írt, és drámai hatással fel is olvasott olyan verseket, amelyekben a fekete zene ritmusai lüktettek. Hart Crane ennél tovább lépett, ő volt az első fehér költő a 20-as években, aki a jazz szerkezetét, hangzását és ritmusát is megpróbálta utánozni verseiben, de kísérletéből hiányzott a rögtönzés érzete.

A jazzköltészet kialakulásában fontos szerepet játszott az un. harlemi reneszánsz, a 20-as évek szellemi mozgalma, amelynek a Délről Északra irányuló nagy fekete migráció adott táptalajt. A Manhattan északi részében néger írókat, muzsikusokat, képzőművészeket, tán­cosokat tömörítő csoportosulás célja a fekete kulturális örökség értékeinek felmutatása és kultiválása, az „Új Néger” fogalmának megismertetése volt. Művészeti központok, kávéházak, felolvasóhelyek, jazzklubok nyíltak, s minekutána erre az évtizedre esett az elsősorban feketék által művelt jazz tömeges méretű elterjedése, ez a zene lett a fekete öntudat legeredetibb és legautentikusabb megnyilvánulása.

Mivel a hangszín, a ritmus, az ütemmérték és a líraiság a jazznek és a költészetnek egyaránt sajátja, természetes, hogy legjobban azok a művészek képesek egyesíteni a két világot, akik egyszerre muzsikusok és költők. Az első igazi jazzköltő, a zsáner megalkotója a harlemi reneszánsz vezéralakja, Langston Hughes volt, aki muzsikusnak tanult. „Weary Blues” címmel 1926-ban jelent meg bemutatkozó kötete, a jazzköltészet első fontos gyűjteménye, amelynek címadó, zenei kísérettel elgondolt verse a korai blues lassú, himbálózó ritmusával érzékelteti egy blues-énekes kimerültségét. Számára a blues-forma elválaszthatatlan volt a költészettől. Rövid, lírai, utalásokkal zsúfolt költeményeiben gyakoriak a jazz ritmuselemei és ismétlődései. „Montage of a Dream Deferred” című verse saját értékelése szerint olyan, mint a bebop, mere­dek váltásokkal, váratlan fordulatokkal, éles, kemény beszúrásokkal, töredezett ritmussal. Az irodalom és a jazz kapcsolata különféle formákban végigkísérte Hughes pályáját. Az ötvenes években gyakran vett részt zenés programokban, így a jazz egyik bástyájának számító New York-i Village Vanguard klubban Charles Mingus együttesével. Közös lemezük „Weary Blues” címmel 1958-ban jelent meg. (Az, hogy a két művészeti forma kapcsolódása mennyire napirenden volt az 50-es évek végén, jól mutatja Mingus ugyancsak 1958-ban kiadott „Modern Jazz Symposium of Music ad Poetry” című, részben Hughes közreműködésévek készült lemeze.)

 Turi Gábor