2015. október 8., csütörtök

Október: Magvető, Corvina, General Press

könyv, könyvújdonság, könyvajánló - új könyvek októberben a magyar kiadói kínálatból

A Corvina Kiadó újdonsága

Nyáry Krisztián: Merész magyarok

30 emberi történet

„Féltek ők is, ahogy a többség, a bukástól, a sikertelenségtől vagy a megszégyenüléstől. De jobban féltek attól, hogy emberségük sérül, ha nem fordulnak szembe az embertelennel.” Nyáry Krisztián

Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, s akik számára önazonosságuk és belső bátorságuk a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarok, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Az iskolaalapító Teleki Blanka, akit a várbörtön sem tudott megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly, aki bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon, aki a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály, aki a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; vagy az embermentő Karig Sára, aki azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani. Merészek voltak és magyarok. Mind magyarok.

„Nyáry Krisztián magyar hősöket bemutató új könyve a ma emberének alapvető olvasmánya kellene, hogy legyen.

Magyarországon remélhetőleg születőben van egy olyan új generáció, amelynek tagjai, ha kell, felemelik szavukat az igazságtalanság ellen, akik együttérzéssel és törődéssel fordulnak mások felé, ésszerűen és hatékonyan lépnek fel az emberségességért – annak minden formájáért. Hétköznapi polgárok, akik rendkívüli hőstetteikkel hétköznapi hősökké válnak.

E lebilincselő könyv hősei különböző korokban éltek, különböző háttérrel rendelkeztek, mégis közös bennük, hogy életük várhatóan hatással lesz a magyarokra: fiatalokra és idősekre, nőkre és férfiakra egyaránt.”

Philip Zimbardo, szociálpszichológus, Stanford University

Hajós Alfréd úszó, az első magyar olimpiai bajnok és labdarúgó szövetségi kapitány építészmérnökként uszodákat, stadionokat, kórházakat és iskolákat épített.

Hummel Kornélt, a Vakok Intézete papját egy orosz katona ölte meg, amiért megakadályozta egy vak lány megerőszakolását.

Karig Sára leleplezte a kommunisták kékcédulás választási csalását, amiért hat és fél évet dolgoztatták az egyik legkegyetlenebb szovjet munkatáborban.

Márton Áron erdélyi püspököt a magyar hatóságok kiutasították Romániába, mert keresztényellenes embertelenségnek nevezte a zsidók jogfosztását.

Fadlallah el Hedad Mihály Szíriából menekült Magyarországra, és magyar katonatisztként tette a világ legjobbjává a bábolnai ménest.

Zichy Antónia és Zichy Karolina, Battyhány Lajos felesége és szeretője életük végéig a magyar szabadság ügyének elszánt védelmezői voltak.

Michnay Gyula, az egyetlen ember, akinek sikerült megszöknie Recskről, egy menekülttáborban élt, és sokáig senki nem hitte el neki, hogy a kényszermunkatábor létezik.

Reviczky Imre, aki negyvenezer zsidó, román, szerb és ruszin munkaszolgálatos életét mentette meg emberségével, halála előtt szenesemberként dolgozott.

Steinschneider Lillynek a hazai elutasítás miatt külföldön kellett letennie vizsgáit, hogy megvalósítsa álmát, és ő legyen Magyarország első női pilótája.

Tersánszky Józsi Jenő, az egyetlen író, akit jogerősen börtönbüntetésre ítéltek erkölcstelenség miatt, erkölcsi példát mutatott minden jobb- és baloldali diktatúra idején.



Terjedelem: 276 oldal
Méret: 190 x 235 mm
Kötés: Keménytáblás, védőborítóval
Ár: 4500 Ft
ISBN: 978 963 13 6327 2

 ----------------------------------------------------

A Magvető Kiadó októberi újdonságai


Babiczky Tibor: Kivilágított ég

Babiczky Tibor új kötete érett költészet. Nem megrendülni, nem elérzékenyülni, de felnőtt szemmel nézni vissza a megtett útra, és előre nézni ugyanis férfias feladat. A kötet versei mégis megrendítik és elérzékenyítik az olvasót.
Az idő múlásának kortalan tapasztalata elevenedik meg: bukolikus városi líra ez, amelyben a bús férfiak immár nem panaszkodnak, inkább a csillagkottákból próbálják kiolvasni a sorsukat, amely mindig ugyanaz: lázadás, bukás és elfogadás. Pásztorok, tengerészek, napkeleti bölcsek indulnak útra ebben a tiszta és erőteljes költészetben.


Várható megjelenés: 2015. október 16.
Tervezett oldalszám: 64 oldal
Méret: 110 x 180 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 2490 Ft
ISBN: 978 963 14 3342 5



line

Bartis Attila: A vége

„az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”
Bartis Attila: A vége Egy fotográfus története, aki... Nem: egy férfi története, aki... Nem: egy szerelem története, ami... Vagy több szerelem története, amik egymással... Vagy egy ország története, ami... Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni.
(Kemény István)

Várható megjelenés: 2015. október 15.
Tervezett oldalszám: 604 oldal
Méret: 123 x 184 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 4990 Ft
ISBN: 978 963 14 3340 1



line

Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz

Válogatott elbeszélések

Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz Fojtott, feltörésre készülő, majd olykor vulkánszerűen feltörő szenvedélyek, megaláztatások és csendes reménytelenség. Mindez álomszerűen és pontosan megírva. Ezekben a novellákban nincsenek elvétett, hamis hangsúlyok vagy felesleges mondatok, jelzők. Minden (kíméletlenül) a helyén van. Rejtélyes, küszöb alatti világ, mégis nagyon ismerős, valóságos. Jelenetei és szereplői filmszerűen elevenek. Bodor Ádám néhány szóval, mondattal megrázóan érzékletes és hiteles képet tud adni szinte bármiről: szerelemről, nyomorról, emberségről és embertelenségről. A Vissza a fülesbagolyhoz új kiadásából egyértelműen kitűnik, hogy Bodor a kortárs próza kimagasló alakja.


Várható megjelenés: 2015. október 14.
Tervezett oldalszám: 416 oldal
Méret: 115 x 187 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 3490 Ft
ISBN: 978 963 14 3328 9



line

Dragomán György: Oroszlánkórus

A zene is velem van, és segít élni
Dragomán György: Oroszlánkórus Az Oroszlánkórus a bátorság könyve. Történeteit a ritmus élteti, az elbeszélések szereplői zenével győzik le a félelmet és a gyászt, megtanulnak erőt venni a szerelem és a sóvárgás fájdalmán. Minden mondatban ott lüktet a zene, szól a dzsessz, a latin ballada, a kőkemény hevimetál vagy a bécsi újévi koncert keringője, dübörög a manele és a koreai csajpop, kihangosodik a szívverés vagy a futó lábak dobogása. A lendületes történetekben a zene esélyt ad az ellenállásra, segít abban, hogy vállaljuk a sorsunkat, gyerekek legyünk a felnőttek között, vagy otthont keressünk egy idegen országban.

A könyv különlegessége, hogy a szerzőnek három regény után most jelenik meg először novelláskötete – ráadásul a szövegek egy része a könyv megjelenésével egy időben hangoskönyvként is meghallgatható.
Várható megjelenés: 2015. október 26.
Tervezett oldalszám: 256 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 3490 Ft
ISBN: 978 963 14 3297 8



line

Garaczi László: Wünsch híd (egy lemur vallomásai)

Az emlékezés felejthetetlen regénye

Garaczi László: Wünsch híd (egy lemur vallomásai)Van egy titokzatos híd a Városligetben a Hősök tere és a tó között. „Erre járt a földalatti, a síneket betemették, néhány méternyi földön ível át a gyaloghíd. Céltalan kerülő az ég felé, emléke a nincsnek.” Garaczi László mára már klasszikus lemur-sorozatának újabb emlékezetes része erre jár. Az elbeszélői hang egyszerre naivan gyermeki és a vénnél is vénebb; a folyamatos múlt intenzív jelenléte alakítja-tagolja ezeket a kisprózai mesterfutamokat. A regény apró elemekből épül fel és az egész árnyéka a hiányt rajzolja ki. Garaczi közelről pillant az emlékezet és a felejtés tárgyaira, megfigyeli a múltat, leírásai az érzékeinkre hatnak. Ennek az írásművészetnek ízei vannak, mégsem hangulatpróza. Melankólia és pátosz, szerelemsorok és egyedüllét, város és liget. Földalatti a szöveg felett. És szeretetteljes irónia. Ez a könyv az áthidalás minimumcsendekből összeálló nagy prózája.


Várható megjelenés: 2015. október 15.
Tervezett oldalszám: 160 oldal
Méret: 123 x 184 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 14 3302 9



line

Parti Nagy Lajos: Molière-átiratok

Sajátirat

Parti Nagy Lajos: Molière-átiratok„Mint azt a kötet címéből is láthatni, alanti drámák átiratok, jelentsen ez bármit a szó szűkebb vagy tágabb értelmében. Annyi biztos, nem fordítások és nem is saját művek. Nem fordítások, hisz műfordító nem húzhat a gondjaira bízott szövegből, pláne nem írhat bele, nem mehet a jelenettel „tovább” sem a kedve, sem az eredeti mű logikája szerint, nem írhatja, sőt radikálisan nem is hangolhatja át, prózából nem csinálhat verset és fordítva. Hiába, a gúzs az gúzs, a műfaj kötöttfogású. Viszont saját műnek sem ildomos mondani alábbiakat, hisz a cselekmény, a szereplők karaktere és rendszere nem az átirnok, jelen esetben nem az én találmányom – hogy mennyire Molière-é, az egy másik és minden fülszövegtől messze vezető kérdés. Meg kell mondjam, én eléggé sajátként gondolok minden átiratomra, mondván, ha maguk a művek nem is, a szöveg az enyém. A magyar szöveg – nemcsak nyelvileg, hanem, remélem, szemléletileg is.” (Parti Nagy Lajos)
A kötet a Tartuffe, az Úrhatnám polgár és a Don Juan átiratait tartalmazza: a klasszikus színdarabok különleges és egyedi nyelve a művek elfeledett, kevésbé ismert rétegeit és mélységeit hozzák (szöveg)közel.


Várható megjelenés: 2015. október 28.
Tervezett oldalszám: 352 oldal
Méret: 135 x 197 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 3690 Ft
ISBN: 978 963 14 3246 6



line

Pilinszky János: Széppróza

Pilinszky János: SzépprózaPilinszky János műveinek második köteteként jelenik meg a Széppróza, amely a szerző összegyűjtött szépprózai és színpadi munkáit tartalmazza.


Várható megjelenés: 2015. október 5.
Tervezett oldalszám: 336 oldal
Méret: 124 x 197 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 3690 Ft
ISBN: 978 963 14 3248 0



line

Villa Negra - Horváth Viktor: Möbion

Szobor, kép és regény

Villa Negra - Horváth Viktor: MöbionTizenöt éves a Villa Negra. Ebből az alkalomból készítettük ezt a könyvet, amely megmutatja a munkáinkat, ám nem hagyományos katalógus. Kérésünkre Horváth Viktor írt regényt a művekhez, így született meg a Möbion.
A festmények és szobrok fotói hűen adják vissza az anyag szépségét és az alkotói koncepciót, a mellettük futó mese pedig nem a műtárgyakról beszél, hanem viszonyba kerül velük; az odaátról szól. Az esszenciát kutatja, miként Dante, és ahogy mi, a művek alkotói is. Nehéz meghatározni ennek a könyvnek a műfaját – regénykatalógus, katalógusregény –, de nem is ez a fontos, hanem a közegek társalgása, a fúzió, a találkozás, ahol valami életre kel; mint egy madár, vagy inkább négyszárnyú lény, mely így messzebb repülhet. Mi annak örülünk, ha repül.
A Villa Negra Egyesületet és a hétköznapokat Ágoston Zoltán írása és műhelyfotók mutatják be.
Kuti László, Lelkes Márk)


Várható megjelenés: 2015. október 12.
Tervezett oldalszám: 166 oldal
Méret: 235 x 280 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 4990 Ft
ISBN: 978 963 14 3078 3



line

Zimándi Pius István: Egy év története naplójegyzetekben

(1944. március 19. – 1945. március 17.)

Zimándi Pius István: Egy év története naplójegyzetekbenZimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944-45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány. Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt terjedő rémhírekről, Budapest ostromának hétköznapjairól, a gödöllői rendház lakóinak háborús hányattatásairól, a korabeli egyházi értelmiség előítéleteiről és félelmeiről - keresztmetszet egy eddig elfeledett, precíziós optikával.
„Zimándi Pius az általam ismert naplóírók között teljesen egyedi kategóriát képez. Nem társadalmi helyzete miatt: a legtöbb szerző középosztálybeli. Az eddig ismertté vált naplók és visszaemlékezések alapvetően két csoportra bonthatók. Szerzőik egy része baloldali indíttatású, vagy a >>keresztény középosztály< kultúrájával szemben komoly kritikát megfogalmazó személy, mint például Gyarmati Fanni vagy Márai Sándor; vagy viszonylag apolitikus, elsősorban a konkrét események leírására szorítkozó, sokszor fiatalkorú szemtanú. Olyan szerző naplója azonban, aki a keresztény középosztály 1944-45-ös hangulatát különösebb távolságtartás nélkül visszaadta volna, még nem jelent meg nyomtatásban.
Ez a körülmény adja Zimándi Pius írásának legnagyobb feszültségét [...] A naplóíró számos, másutt eddig nem tárgyalt részletről is ír; [...] munkája gazdag történelmi forrás.” (Ungváry Krisztián)


Várható megjelenés: 2015. október 30.
Tervezett oldalszám: 560 oldal
Méret: 235 x 280 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Tervezett ár: 4490 Ft
ISBN: 978 963 14 3250 3



line

Szívemhez szorítom – Rájátszás

CD-melléklettel: 14 új szám

Szívemhez szorítom -  RájátszásMinden rockzenész valójában költő. Egy jó vers pedig úgy hat, mint egy sláger: hozzánk és helyettünk szól. A zenészek és írók különböző eszközökkel, de ugyanazt teszik: elmondják nekünk, amit mi nem tudunk, pedig szeretnénk.
A Rájátszás az irodalom és a zene egymásra találása: költők fognak gitárt, zenészek tollat, a versek dalszövegek lesznek, a dalszövegek pedig novellákat ihletnek. Ebből az együttműködésből született ez a kiadvány: egy 14 dalból álló CD-lemez és egy különleges album, amelyben a dalszövegek, a dalokhoz kapcsolódó írások és a Rájátszás-koncertek fotói ígérnek olyan élményt, amelyet az olvasó bátran a szívéhez szoríthat.


Várható megjelenés: 2015. október 15.
Tervezett oldalszám: 112 oldal
Méret: 164 x 234 mm
Tervezett ár: 3990 Ft
ISBN: 978 963 14 3331 9



line

Thomas Pynchon: Kísérleti fázis

„a paranoia az élet fokhagymája, minél több van belőle, annál jobb”
Fordította: Gy. Horváth László
Thomas Pynchon: Kísérleti fázis2001, New York, a dotkomkonjunktúra összezuhanása és szeptember 11. rettenete közti szélcsend. A manhattani high-tech cégek központja, a Szilícium-köz immár szellemváros, a Web 1.0 ifjúkori szorongását éli, a Google még nem ment tőzsdére, a Microsoft még „a Gonosz Birodalma”.
Maxine Tarnow kicsiny csalásvizsgáló céget működtet az Upper West Side-on és az átlagemberek életét éli, amíg nyomozni nem kezd egy számítógép-biztonsági vállalat és a cég milliárdos vezérének pénzügyei után.
Az események innentől veszélyesen felpörögnek. Maxine részint a virtuális, részint a valódi világban fura ismeretségekre tesz szert: egy kábítószercsempész art decós motorcsónakkal, egy professzionális Orr, akinek Hitler aftershave-je a rögeszméje, egy lábbeliproblémákkal küszködő neoliberális kormányügynök és felforgató, egy lábfetisiszta hekker, plusz orosz maffiózók, bloggerek, kódmajmok meg vállalkozók, akik közül nem egy rejtélyesen jobblétre szenderül.
Leomlanak-e a falak a „virtuális” és a „való” világ között? Összeesküdtek-e valamiféle gonosz erők? Elnyerik-e méltó büntetésüket a gaz tettek elkövetői? Előszedi-e a táskájából a pisztolyt Maxine? Összemelegednek-e még egyszer az exével, Horsttal? Kiegyenlítődnek-e a világi és karmikus számlák valaha is?
Ugyan már. Hát fontos ez?


Várható megjelenés: 2015. október 30.
Tervezett oldalszám: 484 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Tervezett ár: 4490 Ft
ISBN: 978 963 14 3242 8



--------------------------

A General Press Könyvkiadó októberi újdonságai

Angela Marsons: Elfojtott sikoly

Angela Marsons: Elfojtott sikoly Ötágú csillagot alkottak a kis bucka körül. Csak ők tudták, hogy a frissen felásott föld sírgödröt takar. A fagyott földet ásni olyan volt, mintha kőbe akartak volna vésni valamit, ezért felváltva dolgoztak. Mindenkire sor került. Mind az ötükre.

Ha felnőtt méretű gödröt kell ásniuk, az tovább tartott volna.

Kézről kézre járt az ásó. Volt, aki tétován, habozva fogta meg, mások biztosabb kézzel. De senki sem ellenkezett, és senki sem szólt egy szót sem. Tisztában voltak vele mindannyian, hogy egy ártatlan életet vettek el, de az egyezség megköttetett: a titkaikat el kell temetni! Amikor megtelepedtek a sírhanton a szállingózó hópihék, a csoport tagjainak hátán végigfutott a hideg. Aztán ment ki-ki a dolgára: az öt emberalak lábnyomai csillagot tapostak a friss, ropogós hóba.

Elvégeztetett.


Ám a titkok sosem maradnak eltemetve…

Angela Marsons valósággal berobbant a Kim Stone felügyelőnő bűnügyeit leíró sorozatával az angol krimiirodalomba. Óriási sikert arató első könyvével hónapokig vezette az eladási listákat, szarkasztikus, ám szerethető főszereplője pedig elszántan göngyölíti fel a nehezebbnél nehezebb eseteket.



Megjelenés: 2015. október 29.
Terjedelem: 360 oldal
Méret: 137 x 197 mm
Kötés: füles kartonált
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 643 814 2



line

Cliff Graham: A harc napja

Cliff Graham: A harc napja Meggyötört férfi ereszkedik lefelé egy hófödte hegyi ösvényen, a testét sebek borítják – oroszlánokkal küzdött. A kivételes képességekkel rendelkező harcos, Benájá most visszafelé tart a hegy lábánál lévő faluba, hogy végre megpihenjen. Ám ekkor váratlanul egy csapat ellenséges katonába ütközik. A férfi úgy érzi, képtelen egyedül szembeszállni velük, azonban váratlan segítsége akad. Nemcsak a falu lakói sietnek a megmentésére, de egyszerre valami furcsa erő szállja meg…
Bár Benájá legyőzi az ellenséges harcosokat, a megpróbáltatások ezzel még nem érnek véget: az egyik foglyul ejtett harcostól ugyanis megtudja, hogy egy egész hadsereg jár az előőrs nyomában, halálos veszélyt hozva a férfi otthonára…

Cliff Graham izgalmas történelmi regénye az ókori Izráel hófödte hegycsúcsaitól a csataterekig vezeti az olvasót, aki végigkísérheti a múltja elől menekülő Benájá és vakmerő harcostársai, valamint a vezetőjük, Dávid küzdelmeit.



Megjelenés: 2015. október 8.
Terjedelem: 352 oldal
Méret: 137 x 197 mm
Kötés: füles kartonált
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 643 811 1



line

Debbie Macomber: A fagyöngy alatt

Karácsonykor bármi megtörténhet.
Debbie Macomber: A fagyöngy alatt Addie Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes karibi hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy baleset keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el?

Debbie Macomber (Angyali segítség, Csillagos éj) ízig-vérig karácsonyi regényében két fiatal megható és sokszor megmosolyogtató történetét követhetjük nyomon a nehéz kezdettől a fagyöngy alatti beteljesülésig.



Megjelenés: 2015. október 15.
Terjedelem: 240 oldal
Méret: 125 × 189 mm
Kötés: kartonált
Ár: 2490 Ft
ISBN: 978 963 643 818 0



line

Lucinda Riley: Éjféli rózsa

Egy életen át tartó szenvedély. Egy végtelennek tűnő nyomozás.
Lucinda Riley: Éjféli rózsa A dartmoori lápvidéken álló Astbury Hall hosszú évek óta némaságba és dermedtségbe burkolózik, falai közé zárva megannyi titkot, örömöt és bánatot. Amikor a huszadik század Angliáját megörökítő film helyszínéül e kastélyt választják, és megkezdődik a forgatás, a hely újra megtelik élettel, és nem kisebb sztár, mint Rebecca Bradley amerikai filmszínésznő rója itt lépteit. Azt azonban senki sem sejti, hogy a sikeres, gazdag és tehetséges fiatal színésznő menekül – az életét megkeserítő nyilvánosság, a hírnév és újdonsült vőlegénye elől. A házigazda, az utolsó Lord Astbury azonban talpig úriember, és felajánlja kastélyának védelmét a fiatal színésznőnek, aki kísértetiesen emlékezteti őt saját nagyanyjára.
A forgatásba belecsöppen Ari Malik, az egykor Astbury Hallban menedéket lelő indiai lány dédunokája, aki azzal a küldetéssel érkezik dédanyja élettörténetének e fontos színhelyére, hogy beteljesítse a haldokló asszonynak tett ígéretét: találja meg elveszett fiát. Ari és Rebecca együtt kezdik meg a nyomozást, amely egyre sötétebb és sötétebb titkokra nyit ajtót…

Lucinda Riley (Fény az ablak mögött, A meredély szélén) négy nemzedéken átívelő családregényében bepillantást nyerhetünk a huszadik század elejének Angliájába és Indiájába, miközben rendkívüli sorsok, szívszorító és lelket melengető történetek sora bontakozik ki a letehetetlen könyv lapjain.



Megjelenés: 2015. október 28.
Terjedelem: 536 oldal
Méret: 137 × 197 mm
Kötés: füles kartonált
Ár: 3790 Ft
ISBN: 978 963 643 812 8



line

ROMANTIKUS REGÉNYEK-SOROZAT

Anna Randol: A liliom bűne

Anna Randol: A liliom bűne A botrányos életű Madeline Valdan lába előtt hever a világ. A férfiak többsége legalábbis biztosan. Az igéző szépségű kurtizán hírében álló nő egy nap megdöbbentő bejelentést tesz, és olyasvalamit bocsát árverésre, ami ritkán kerül az aukcióvezetők kalapácsa alá. Az előkelőbbnél előkelőbb urak kapva-kapnának az alkalmon, hogy maguk derítsék ki, valóban megéri-e licitálniuk… Mivel félő, hogy az árverés végeztéig sokan csalással, netán erőszakkal próbálnák megszerezni, amit akarnak, Madeline úgy dönt, felbérel valakit, hogy az ajánlattevők és anyagi helyzetük után kutakodjon.
Gabriel Huntfordot, a jóképű, intelligens nyomozót jelölnék ki mellé. A férfi azonban habozik, elvállalja-e a megbízást, mert más cél lebeg a szeme előtt: az, hogy megtalálja a húga gyilkosát…
A nyomozó végül kötélnek áll, ám ami kezdetben egyszerű feladatnak indul, hamarosan túlnő önmagán: valaki Madeline életére tör. A nő kénytelen lesz megbízni Gabrielben, és minél több időt töltenek együtt, annál nyilvánvalóbbá válik: a legkevésbé sem közömbösek egymás számára. Vajon Madeline képes lesz megnyitni a szívét a férfi előtt, és felfedni előtte legféltettebb titkát? Vagy a végzet asszonya álarca mögé rejtőzve éli tovább az életét?

Anna Randol (Titkos csók) legújabb regényében a perzselő szenvedély és a szerelem ígérete tör magának utat az izgalmak, sötét titkok és veszélyes helyzetek szövevényében a beteljesedés felé.



Megjelenés: 2015. október 13.
Terjedelem: 352 oldal
Méret: 137 x 197 mm
Kötés: keménytábla védőborítóval
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 643 809 8



line

REGÉNYES TÖRTÉNELEM-SOROZAT

Sabine Martin: Az ereklyevadász

Sabine Martin: Az ereklyevadász Rebekka, a fiatal zsidó lány Prágába tart, miután menekülni kényszerül a szülővárosából. Egy súlyos titok birtokában vág neki az egyáltalán nem veszélytelen útnak, amelynek a végén reményei szerint biztonságos otthon és oltalmazó közösség várja. A tervei és az élete is gyökeres fordulatot vesz azonban, amikor találkozik a Német Lovagrend egyik lovagjával, Engelberttel, aki a német király, IV. Károly megbízásából ereklyékre vadászik. A férfi sohasem vall kudarcot, és legújabb küldetése végrehajtásához szüksége van a bátor, különleges képességekkel megáldott lányra. Fortéllyal ráveszi Rebekkát, hogy segítsen neki felkutatni a kereszténység legértékesebb ereklyéjét, és ezzel kezdetét veszi a versenyfutás az idővel meg egy veszélyes ellenféllel, aki semmitől sem riad vissza, hogy elérje a célját…

Sabine Martin izgalmas történelmi regényében egy fiatal lány bejárja a tizennegyedik századi, pestis sújtotta Német Birodalmat, és akaratán kívül olyan események részese lesz, amelyek megváltoztathatják az egész világ sorsát, miközben neki csak egyetlen célja van: feltárni titokzatos múltját.



Megjelenés: 2015. október 29.
Terjedelem: 448 oldal
Méret: 137 x 197 mm
Kötés: keménytábla
Ár: 3790 Ft
ISBN: 978 963 643 816 6


Októberi könyvújdonságok. Nyáry Krisztián: Merész magyarok,  Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz, Dragomán György: Oroszlánkórus, Pilinszky János: Széppróza és más könyvújdonságok: Magvető, Corvina könyvek - hangoskönyv - kiadó - magvető, corvina, general press - Könyvkiadás

Ajánjuk még: 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése